A lehető legszebben a kávézásról. Ezt jelentik nekem ezek a videók. Gyönyörű képek, nagyszerű vágás, szenvedély, esztétikum, ízlés. Egyetlen színnel, a kávé színével. És talán, ami a kulcs: tisztelettel. Csak ez a barista gyerek lehetne jobb csávó. Na persze kávét azért főzhetne nekem.
A bátyám régen mindig azt mondta, hogy szeretne egy kis bobcat-et irányítani, ismerek olyat, aki a piros traktorra bukna. Én ha egyszer egy ilyen kávégépet kezelhetnék, akkor kerülnék a nirvanába. Egyébként is hiszek a dolgok szertartás szerű végzésében, mozdulatok koreográfia szerű egymásutániságában. Megnyugtató, biztonságot adó folyamatok ezek. Már az is, ha reggel benyomom a Nespresso gépen az On gombot, majd nem kifejezetten tovább haladok az öltözőszekrényem felé. Ez a csávó viszont teljesen megszállott is. Látszik minden mozdulatában, ahogy megfogja, letörli, nem ereszti. Szereti, na. Ugyanúgy a cappuccinot is.
A tetkós barista jobb, mint a ragyás, a lombikos kávé meg aztán a kávéfőzés-szertartás netovábbja. Felér egy laboratóriumi kotyvasztással, nem egyszerűen egy profi gép pontos és odaadó használata, amit ha rosszindulatúak vagyunk, az espresso készítésre még ráhúzhatunk. Természetesen itt is, ahogy az espressonál, a másodpercek, tized fokok és egyetlen cseppek mind-mind számítanak. A lombikos kávé így aztán továbbra sem összekeverendő a teának is rossz amerikai kávéval. Persze ez az egész azért Californiában történik...
Utolsó kommentek