Miután kiaknáztam a budapesti csicsi lehetőségeket, még mindig nem untam meg a balkán kolbásza dolgot. Hívtam pár cimborát, elmentem Józsihoz a Mészár Steakbe és raktam egy nagyobbacska tüzet. Azt kell mondjam, Józsi nagyon leszerepelt. Ő valami bosnyák keveréket sózott rám, ami nem a marha-sertés-bárány kombó, hanem a kóser verzió: marha-borjú-bárány volt. Illetve inkább birka volt az a szaga és a kifolyatott 7 liter faggyú alapján. Józsi keveréke a legrosszabb hamburger sütési emlékeinket idézte. Jobban bosszantott volna, hogy a hús szétesik, szétforgácsolódik atomjaira, ha nem azzal lettem volna elfoglalva, hogy a tűzoltó készüléket kajtassam. Annyira faggyús volt ugyanis a mix, hogy a szépen, nyugodtan izzó parazsat is azonnal begyújtotta, így a nagy műgonddal, 7 óra alatt meggyúrt hurkákat egy pillanat alatt szénné égni láttam, hiába kapkodtam, már csak a szőrt tudtam leégetni a kezemről ráadásként. Jött a B terv, beraktam a sütőbe a maradékot, hátha az nem kap azonnal lángra. Tényleg undorító mennyiségű zsiradék jött ki belőle, ami még hagyján lett volna, ha a kellemes íz miatt az egész szarakodás megérte volna. De nem. Józsi ezt nem találta el. Ülj le, egyes.

Ellenben én! Háhá! A jól bevált családi módszert alkalmaztam: 50-30-20% arányban marha-sertés-bárány húskeverék sóval, borssal, egy leheletnyi, nagyon apróra vágott hagymával, olíva olajjal és szódabikarbónával, aztán slussz. A marhának lehet szépen a faggyús részét kérni, sertésből pedig a lapockát. Sütés előtti este kell bekeverni, ez nagy mennyiségnél nem egy tiszta munka. A hurkákat elég a sütés napján megformázni. Olyan vastagra gyúrjuk őket, amit még a tűzön kezelni tudunk - ez grill rács és forgató eszköz függő. Na ezek a kis husik nem hullottak szét, és ez a szódabikarbóna titka. Nem is égtek meg, csak szépen pirultak és illatoztak. Ha gyakran csinálnék csicsit, biztos elkezdenék kísérletezni mindenféle extra fűszerezésekkel, mint egy kis rozmaring vagy éppen tárkony. De most éppen elég volt a tök alap verzió is.

A Balkán esthez ajvár is dukál, ami talán még jobban sikerült, mint a hús maga. Kiolvastam mondjuk érte az egész internetet, de megérte. Illetve nem. Mert első sorban arra lettem volna kíváncsi, mi is igazából a különbség a zakuszka és az ajvár között. Az én prekoncepcióm az volt, hogy a zakuszka inkább padlizsános, mint paprikás, de nem. Egyetértés ebben a kérdésben nincsen, van aki azt mondja, a zakuszkában nincs paradicsom, van aki azt írja, az egyik román, a másik szerb, stb. Szóval nem lettem okosabb. Én azt a nagyon piros cuccot, amit a csevaphoz enni kell(!), ajvárnak hívom és a következőképpen csináltam végülis saját kútfőből.

Vettem egy csomó kápia paprikát (20 darabot kb), valamint fele annyi paradicsom paprikát és kaliforniai paprikát vegyesen. Na meg egy szép erős zöld paprikát, aminek végül aztán csak a felét mertem beletenni. Vettem egy fél kilót a legjobb ízű paradicsomból is, ami most az apró fürtös paradicsom volt és még két nagy padlizsánt. A paprikákat kicsumáztam és beraktam a sütőbe. Grillezni lett volna az igazi, de nem akartam emiatt külön tüzet gyújtani. Addig sütöttem őket, míg a paprikák tök feketék nem lettek. Tök feketék, szénné égettnek tűnően feketék mindkét oldalukon. Komolyan mondom, nem kell sajnálni őket. Mert ha sajnáljuk, akkor szerencsétlenkedhetünk a hámozásnál. Szóval égessük csak le róluk a héjukat. Aztán amikor ez megvolt, jön a trükk. Beraktam őket egy nejlonzacskóba és megvártam, míg ott kihűlnek. 

Közben egy nagyon nagy fej vöröshagymát felaprítottam, és olíva olajon elkezdtem üvegesíteni, majd mellédobtam még 3 egész fej fokhagymát, mert a sült fokhagymánál jobb íze kevés dolognak van. Mostanában egyre több kosztra vagy kosztba teszek (értsd saláta, rántotta, stb. - azt hiszem, szerelmes vagyok, már mint a fokhagymába). Rádobtam a megmosott paradicsomokat az üveges hagymára és addig kevergettem, míg ki nem hasadt a héjuk. Akkor levettem a tűzről, nagyon alaposan összeturmixoltam (mert paradicsomot hámozni aztán tényleg kinek van türelme), és sóztam, borsoztam jószívvel, végül csavartam rá egy citromot.

Aztán erre ment a meghámozott, felkockázott paprika és a puha padlizsán kikapart belseje. Utána ezt így főzögettem. Folyamatosan keverni kell, mert könnyen leég. Ajvárt készíteni tehát egy igazi szívás. Újra elővettem a robotgépet és egyik kezemben fakanál, másik kezemben a turbó turmixoló (ne nyomjuk le az aljára, nehogy elolvadjon a műanyag fej - true story), elvoltam még így egy néhány percet. Itt még lehet utóízesíteni (még egy kis fokhagyma, só, bors). Addig kell főzni, míg a kanál csíkot nem húz maga után, ahogy elválik a szósz az edénytől. Ezt két nappal a nagy nap előtt csináltam meg, addig tökéletesen összeérett. Olyan két nagy befőttes üvegnyi mennyiség lett egyébként.

Hogy ne maradjak szégyenben, még egy ecetes grill paprikát is összedobtam. Az egy sima salátalé + olaj, bors és fokhagyma. Tehát porcukor, só, víz, ecet illetve zúzott fokhagyma és frissen őrölt bors, a végén olaj, amikor az előzőek arányát már nem kóstolgatjuk. A paprikákat meg az ajvárhoz hasonló módon meggrillezzük (ezt tényleg tűzön), lehámozzuk és beledobjuk. Apukám még a tányérból a levelet is ki szokta szürcsölni/tunkolni.