Bukta, aranygaluska, csöröge fánk, kalács és a kürtőskalács. Jajj, a kelt tésztánál kevés jobb dolog van. Pláne, hogy ezek az étkek mind kapcsolatba hozhatók a baracklekvárral. Igen, nálunk az aranygaluska galuskáinak közepébe is kerül egy kis lekvár. A kürtőst meg másnap megmikrózva lekvárba tunkolni... Hmm. Ha az életnek a kelt tészta nem lenne része, azt hiszem, fele ennyit sem érne. Erre szoktam gondolni októbertől májusig a Millenium Wellnesben a futógépen haldokolva, miközben az agyamig dugom a fülhallgatómat, hogy valahogy kizárjam a rádió tuctuct, és azon morfondírozom, vajon az orromba mit dughatnék futás közben, hogy azt a hónalj kandeszt ne kelljen inhalálnom, ami erősebb napokon néha könnyezésre is késztet. Nem tudom egyébként, észrevettétek-e már, de ha valahol be kell ragadjon a gomb, ami ezeknek a kondigépeknek a tévé adását vezérli, az biztos hogy a Bridget Jones vagy a TV Paprika. Kész horror. Ragadna inkább be a Fishing and Hunting thrillerekkel felérő izgalmainál vagy a Vidi-Loki örökrangadónál csak ne a Paprikánál! De hát nem véletlen remeg meg az ember keze ott, ahol.
Na ha kelt tésztáról van szó, akkor az ember keze az élesztő megpuhítgatásánál se remegjen meg. Mert az én drága jó édesanyám egyszer bizony nagyot hibázott. A húsvéti menü elkészítésén szorgoskodott, aminek szerves része ugye a frissen sült házi kalács. Sietésben lehetett, mert bedobta az élesztőt kis tejecske társaságában a mikróba. Meggyúrta a tésztát, aztán vártunk. Vártunk és vártunk. De csak nem domborította ki a vájdlingból kibuggyanni vágyó tészta a tanyasi viszonyokhoz mérten tiszta, takaró konyharuhát. Hát akkor megfontuk, a négyes fonást imitáló ide-oda dobálással a kalácsot és szép reményekkel behelyeztük a sütőbe, hogy talán majd ott a jó melegben magához tér az ünnepi menü sarkalatos pontja.
Nem így lett, de legalább szép pirospozsgás az lett, így hát kivettük és kis időt hagyva a hűlésre, megpróbáltuk felszeletelni. Hát nem ment. Na akkor elő a fészerből a fémfűrészt, Gyuri! (apám) és álljunk neki, hogy legalább félbe menjen az a fránya kalács. Mission accomplished. Kutyának fütyülünk, nem hisz a fülének, szinte evőkét köt magára, miközben ül a kutya, okos kutya, csillogó szemmel csodálkozik, hogy tényleg ilyen jó kutya volt? Tényleg ő kapja a húsvéti kalácsot? Nyúlt érte a kis fogacskáival és várta az élményt, ami minden bizonnyal olyan lesz, mintha habba harapna. Arany szíve, csak úgy húzta le a nyakát az a kilós fél-kalács. De a kutya azért kutya, mert mindig nála van a humora. Behelyezkedett hát a csontevő-pózba és a két első mancsocskája közé fogva elkezdte nyalni a sziklakemény kalács egyik csücskét, vele senki nem fog kibabrálni. Ez a kalács egy nagy kitüntetés. Nagy műgonddal ásta hát el az udvar egyik félreeső szegletébe a puhulni nem akaró húsvéti szégyent.
Azóta tudjuk, hogy élesztőt mikróba nem teszünk. Ellenben az öröklődő családi hagyomány szerint a következőképpen készül a kalács:
- 60 dkg liszt
- 18 dkg cukor
- 10 dkg vaj
- 2 tojás
- 2,5 dkg élesztő
- 3-4 dl tej
- pici só
Az élesztőt 1,5 dl tejbe belekockázzuk, 2 db kockacukorral és kevés liszttel masszává keverjük egy edénykében és egy picit kelni hagyjuk. Egy másik, nagy tálban (akkorában, amiben aztán két kézzel kényelmesen gyúrni is tudunk), a lisztbe egy mélyedést nyomunk, és annak a közepébe tesszük a tojásokat, aztán a megkelt kovászt és a cukrot, csipet sót, majd langyos tejjel fokozatosan összegyúrogatjuk (húzogatjuk), végül jöhet az olvasztott vaj. Nem egy tiszta munka, ezért ne tervezzünk közben érintőképernyő nyomogatást, mert az könyökkel - ami talán az egyetlen tiszta pontunk lesz a művelet közben - nehezen megy. Addig kell ezt a dagasztást csinálni, amíg a tészta szépen egyben el nem válik az edény falától. De ez nem olyan kenyérdagasztásféle mozdulat, hanem tényleg húzkodás. Aztán langyos helyen, letakarva kelni hagyjuk, legalább egy fél órán át. Ahogy levesszük róla a konyharuhát, egy kicsit szégyenlősen visszahúzódik, mint a ne kelljen mondani mi a mikor. A tésztát négy egyenlő részre osztjuk (késsel, lisztes kézzel, nem pedig tépkedve és bénázva). Úgy teszünk, mintha ennyi év alatt megtanultuk volna, hogy kell négy kövér nudlit szépen megfonni, majd a megfont kalácsot ügyesen, kivajazott tepsibe tesszük, a tetejét pedig tojássárgájával megkenjük, 180 fokon megsütjük, tűpróbáig.
A kürtős készítés meg úgy kezdődik, mint a régi erdélyi szakácskönyvekben a túróscsusza: válasszunk ki a kondából egy jó hízott disznót, belőle lesz a pörc. Na hát, menjünk el a Praktikerbe és vegyünk legalább két kürtőskalács tekerő rúd izét. A család férfi tagjainak adjuk ki, hogy barkácsoljanak a tűz fölé valami olyan szerkezetet, amibe beakasztva majd ezt megfelelő magasságban tudjuk szépen forgatni. Ha ez mind megvan, akkor:
- 75 dkg liszt
- 2 tojás
- 10 dkg olvasztott vaj
- 2,5 dl tej
- 30 g élesztő
- 4 ek nádcukor
- 1 citrom lereszelt héja
- 1 rúd vanília
- csipet só
- cukor szórni
- darált dió vagy darált akármi, amit rá szeretnénk szórni
És a már megismert módon megkelesztjük a tésztát (persze annyi különbséggel, h ebbe kerül egy kis reszelt citromhéj és egy rúd vanília kikapart bele, vagy legalább vaníliás cukor), amiből aztán kis részeket leválasztva hosszú nudlikat gyúrunk. A kürtőskalács izélő rudat betekerjük alufóliával, az alufóliát alaposan körbevajazzuk, rátekerjük a hosszú nudlikat, majd ha csigában feltekeredett rá a nudli, akkor még meghengergetjük az asztalon a rudat, hogy szépen a tészta mindenhol összeérjen rajta. Ezután vizes kézzel körbesimogatjuk és alaposan kristálycukorral körbeszórjuk. Tűz fölé tesszük és várunk. Eleinte nem történik semmi, aztán ahogy kezd a cukor karamellizálódi, úgy kel alatta a tészta is. Egyik óvja a másikat. Egyszerre fogjuk látni a színén is és a pufiságán is, hogy kész van. Gyorsan, amíg forró a cukormáz rajta, belehempergetjük a szórásba, aztán mehet is le a rúdról, jöhet a következő nudli. Mivel a tekergetéshez közel kell állni a tűzhöz, ideális őszi program.
Utolsó kommentek