Én egy genetikailag kódolt budai lány vagyok. Apám-anyám a Várban ismerkedett meg a kutyasétáltatón, ezután rögös úton eljutottam a Normafa Oviig, a hegyekben éltem az életem jó sokáig. Ebből a sok évből legalább a felét a Moszkván töltöttem az óra alatt. Khm bocsánat, Széll Kálmánnal és az órájával. Zabáltam már le magam a Normafán vásárolt rétessel a Fogason, ismerem az összes randi pontot, ahol egy jó bor mellett egymásba bújva lehet csodálni a városra lelátást, néha megveszem a Viktátor elől a Szépkilátás Cukrászdában az utolsó krémest, törzsvendég vagyok az összes talponálló kolbász zabálóban, legyen az non-stop és taxisokkal tarkított, vagy retikülös-rókaprémes közeggel telített, a Marximban vertem el a fél zsebpénzemet és a Fáraóban ittam először Vilmost körtelével, na de a Varsányi Irén utcáról, esküszöm egy évvel ezelőttig nem hallottam.
Pedig ha választhatnék, hogy Budapest melyik részén dolgozzam, egyenlőség jel, hol ebédeljek minden nap, akkor most Irénre tenném a voksom. Ott egyszerre csak kinőtt a földből annyi szuper hangulatos hely, hogy csak tátogok. Ezek közül most kiemelnék két olyat, ami ha nem ide Pannon vidékre születik, akkor tuti, hogy tengerparti chill out bár lett volna.
Az egyik a Finomító Kantin. A lehető legjobb atmoszféra, kedves kiszolgálás és friss koszt várja az éhezőket. Ottfogyasztásra, rohanva zabálásra, elcsomagolásra alkalmas ételek, valamint szívesen látott kutyák és macskák(!) teszik szimpatikussá a helyet. Minden nap háromféle leves (az egyik vega), és friss alapanyagokból készített szendvicsek, burgerek, mártogatósok meg egyebek teszik ki a megunhatatlan kínálatot. És persze van menü, meg van házi szörp, meg van finom kávé - komolyan mondom, beköltöznék. A szörp-burger-napi torta kombinációt teszteltem és ár/érték arányban beírtam nekik a filofaxomba egy ötöst.
Aztán ott van egy utcával lejjebb a Móka, vagyis a Módszertani Kabinet nevű cukiság sarok. Ízlésssel, jókedvvel, összevisszaságban felfedezhető rendező elvvel. Valamint szintén napi menüvel, fröccs-csel, szörppel, helyes személyzettel, akik végtelen türelemmel próbálnak segíteni döntésképtelenségemen. Állítólag van egészséges süti - bárcsak tényleg létezne ez a fogalom - fogalmazzunk úgy, hogy semi-egészségtelen, de a saláta az tesztelten isteni, a jegeskávé dettó, a friss gazpacho meg elég hívogató.
Tényleg elképesztő hangulatú ez az utca, legalábbis így nyáron bicikli utastól, napsütötte teraszostól, nem is tudnék hasonlót mondani. Ha nagyon erőlködöm, akkor egy mini-budai-pozsonyiszerű oázis. Mert itt is van ugyanúgy minden, turi, pedikűr, búvár klub, könyvelő, tovább is van, mondjam még?
Utolsó kommentek