Van egy barátnőm, mindenkit ismer. De tényleg. Régebben nem tudtam úgy elmenni vele valahova, hogy ne a következő lett volna a forgatókönyv: vonulunk, szembejön egy számomra ismeretlen arc, ő leáll vele, nyom egy small talkot, tovább megyünk és én megkérdezem, ki volt ez és honnan ismered? Sehonnan, az éjszakából. Arcok az éjszakában, arcok az éjszakából. Nem telt sok időbe nekem is eljutni erre a szintre. Nem úgy "ismerem" és nem úgy az "éjszakából", de az van, hogy mindenhol ugyanazok az emberek vannak. Nem is csak a városban, bármilyen más (nem akarom azt a szót használni, hogy vidéki) megmozduláson is. Bár én small talkba nem bonyolódom (még), azért halálosan unom, hogy nem tudok kilépni a köreimből. Mert hát nyilván a sok hely között én is közös nevező vagyok.
Így aztán előző héten három új helyen ittam meg a magam freccsét, vagy mikor mijét, új arcokra és élményekre éhesen-szomjasan. Három tökéletesen eltérő élményben volt részem. Először megpróbálkoztam az A Terasz elnevezésű botránnyal, a meglévő motivációk mellett azért is, hogy hátha találok egy helyet - a zavaróan drága Spiccen és a mindig teltházas Szatyoron kívül - olyan távolságban, ahonnan hazabringázva sem érhet dráma. Hát nem találtam. Sportos, hangulatos, laza helynek tűnt a Facebook oldaluk alapján, amit ott kellett elfelejtenem, amikor megláttam a feliratot "bejárat az Oxygen gyúroda hallján át, a márvány lifttel felfele". Ó jajj. Nyeltem egyet és beszálltam a liftbe, ahonnan kilépve, a séfnacis munkaerők igazítottak útba az előtérben, akik azt a helyet találták a legmegfelelőbbnek az öt perc szünetre. Na de kint meg aztán olyan rongyrázás ment, hogy alig mertem felemelni a tekintetemet a tányéromból, nehogy ne bírjam megőrizni komolyságomat, amint az ék alakúra tetovált szemöldökű hölgyemény lázasan mesél a jakuzziból kiugrott, fehér ingét így magára cuppintott félkegyelmű kocsikulcsrázónak a csivava nyári cipőről. Nincs nekem semmi bajom a high-flyerekkel, de ők sajnos nem azok voltak. Az meg különösen tud bántani, amikor fél órája bámulom az üres poharam, mert a "felszolgáló" el van foglalva a vécében a csíkeltakarítással, majd amikor ezt megunom és kikönyörgöm a számlát, akkor nem az szerepel rajta, mint amit fogyasztottam. Mindegy, szép volt a naplemente és végülis egész jó volt a caprese.
Aztán következett a Csipesz megnyitó bulija, amit, ha jól tudom, a "szokásos arcok" nyitottak, így természetesen a szokásos arcokba botlottam, nem is érdemes rá több szót vesztegetni, egy lesz a sokból, egy lesz a sorról.
Végül amikor harmadnap bementem a FARM-ra, én voltam a legboldogabb vendég, mert egyedüli vendég voltam. Nagyon (és valószínűleg hiába) remélem, hogy a holnapi megnyitó buli után nem süllyed majd bele a középszerbe. Azért van valamennyi esély erre, már csak ha azt nézzük is, hogy összesen 22 féle rum van. Ollé! Ennek nagyon örültem és őrületes perspektívák nyíltak meg előttem a téli közeljövőmet tekintve, de én mégis inkább egy white russian tesztre vetemedtem. Mert hogy bár koktéllap nincsen, bármit elkészítenek a készleteikhez mérten, legyen az kommersz vagy spontán ajánlásra bízott. Mindezt 1400-ért, ami ha jó az a koktél, hát legyen. És jó. Öröm, boldogság. Sokan megbuktak már ezen a teszten, az eddigi egyeduralkodó nálam az Ostrom utcai Oscar Bar remeklése volt, de most megdőlt a rekord.
Persze bizalmatlan vendég vagyok, megkérdeztem előre, hogy készítik. Csak három összetevő plusz jég, de nagyon nem mindegy, hogy azzal a hárommal plusz eggyel mi történik. Márpedig én úgy szeretem a white russiant, ahogy a Töki.
És szeretnék bajuszt is. Na szóval jég, és szépen rá minden összetevő összekeverve. Vagy rázva. Kicsit 007 is vagyok. Majd ez jéggel együtt kitöltve. A lényeg, hogy a félreértelmezett, rétegelt white russiantől égnek áll a hajam, mert a fehér orosz nem B52. De a FARM-on szerencsére alapvetés volt a finom, habos és egészséges mennyiségű ital. Mert hogy a Holdudvarban talán, bár csak homályosan emlékszem (OMG, mit kerestem én ott annyiszor?), az a mixerből kicsurgatott, vagyis jég nélkül elém lökött 3 csepp rengetegszer felbosszantott már.
A caiprpinhaja a caipirinha-szakértő barátnőmnek szintén nagyot ütött, de ami már csak hab volt a tortára, az a kiszolgálás profizmusa és a hely megnyugtató letisztultsága mellett az újragondolt, vagyis leheletnyi ginnel és grapefruittal készített aperol spritz. Köszönjük. Vissza fogok még menni a FARM-ra. Arcok ide vagy oda.
Utolsó kommentek