A franciák nem szaroznak. A legtöbb sütijük a következőképpen készül: végy egy kis ezt, végy egy kis azt, egy csipetnyi ilyet és egy késhegynyi olyat, ezeket tedd egy tálba, keverd össze, majd öntsd egy tepsibe a gyümölcsre, (vagy szórd rá a gyümölcsöt, mandulát, stb-t) és süsd meg, edd meg, ha marad, azt még aznap este nyomd be. Na ezzel a mentalitással én tökéletesen tudok azonosulni. A "három napra tegyük hűtőbe" vagy akár a "tegyük hűtőbe egy pár órára, miközben..." és pláne "az ennyi fokon ennyi ideig" valamint az "ilyen habosra vagy olyan keményre" terminológia nekem hiányzik a világnézetemből. Az a jó, ha már akkor ehetjük a sütit, amikor még égeti a kezünket a felvágás közben. Ki se vesszük a formából, esik szét, szottyad le a tortakanálról, de már fújjuk és pusziljuk is be.
Ráadásul a kontinens népe normális mértékegységekben számol: gramm és deci. Semmi ennyi cup meg annyi tablespoon, teaspoon - ó mennyi félreértésre adott ez már okot... Mert mekkora egy "cup" és most akkor melyik is a tbs és a ts? Ha 1 tbs egyenlő 5 ts, akkor 6,5 ts hány tbs és hány éves a kapitány (erről jut eszembe, Jennifer Aniston elmúlt negyven, beszarás). Sőt, ez a farancia technika nem igényel hétszáz edényt, hőmérőt, habverőt, hajhullást, miegyebet. Ezért különösen ajánlanám a lelkes amatőröknek is, akik nem ismerik vagy nem szeretik az "amennyit felvesz" és hasonló kifejezéseket.
Hogy miért kezdtünk el clafoutis-nak hívni mindenféle lepényt és pitét, azt nem tudom, mert eredetileg a kláfuti az egy 100% feketecseresznyéből (értsd: maggal) készült, palacsinta-gofri tésztával leöntött cucc. De hát legyen, nekem is jobban tetszik, ha azt mondhatom a legújabb receptemre, hogy ez kérlek szilvás clafoutis, avagy clafoutis aux prunes cöhh, mint hogy hát ez egy szilvás izé.
A szilvás "izé" clafoutis-t egyébként bármilyen idény gyümölcsből el lehet készíteni. Én most éppen szilvát szedtem hozzá, mert nem bírom elviselni, ha látom, hogy van egy fa, ami valakié vagy mindenkié és nem szedik fel alóla a gyümölcsöt. Elmegyek egy ilyen fa mellett autóval és az egész emberiségre dühös leszek. Hirtelen a semmibe folyó vízcsapokat, felkapcsolva hagyott villanyokat és ablakon kirepülő dollárokat vizionálok. Na ahova én hetente többször járok lelket szellőztetni, ott egy olyan család lakik, akik soha nem szednek le vagy fel semmit. Én nem tudom, mit esznek azok, de hogy a saját szőlőjüket, málnájukat, barackjukat, almájukat és szilvájukat nem, az biztos, mert azt én eszem.
- 7 dkg vaj
- 3 tojás
- 10-12 dkg barna cukor
- 8 dkg liszt
- 1 dl tej
- 12 dkg túró
- 5 cl amaretto likőr
- 1 kávéskanál fahéj
Szóval az emberiségre dühösen és egyszerre az ingyen (bio) szajré mámorától megrészegülve szedjünk egy kis szilvát, vágjuk félbe és magozzuk ki. Annyi szilvát tegyünk a sütibe, amennyire szeretjük, ha egy sütiben a gyümölcs dominál a tészta rovására. Én egy olyan 25 szemet tettem ebbe. Keverjünk össze a megolvasztott vajat az egész tojásokkal és a 10-12 dkg cukorral attól függően, hogy milyen savanyú a gyümölcsünk. Aztán keverjük hozzá még a lisztet, a tejet és a túrót. Nálam volt itthon amaretto, az sem ártott neki, úgy 1-2 evőkanálnyi, na meg a fahéj. Hogy tuti ne égjek be a vendégség előtt, sütőpapírra borítottam a szilvákat, arra a híg tésztát és 180 fokon 50 percig sütöttem. Azt mondták, jó lett.
Utolsó kommentek