Nehezen tudom már követni, hova rotálódnak a megjegyezésre méltó séfek ebben a gigantikus budapesti gasztro-reform-kezdeményben, amit a fine dining éttermek dinamóval hajtanak, hogy végre bevilágíthassanak a székelykáposztán nevelkedett egyszeri magyar tehetős-éhesek elméjébe. Már egyetlen étteremnek is nehéz követni a séf-metamorfózisait, például a Laci!-knak, de ha jól értem, akkor a Laci!... brand eredetileg Benkő Zoltán (Mák Bisztró) és Pollok László (Csalogány 26) közös ötlete volt valamint ők tulajdonolják, és míg eleinte a Hegedűs Gyula utcai Lacikonyhában Mogyorósi Gábor (Csalogány 26, Aranyszarvas - itt lett először konyhafőnök) és Tálas Katalin (korábban Aranyszarvas, azóta Mák) melegítette be a terepet, tesztelte magát és a közönségigényeket, na meg próbálta beállítani az árakat. Addig a hosszú, ámde hiábavaló CET-re várakozás után végül a Sas utcában megnyitott Lacipecsenye Karácsony Sándorral kezdte, (picit ott is próbálkozott Mogyorósi is egyébként), de aztán a Pecsenye egy meglepő fordulattal és Karácsony külföldre igazolásával, egy másik nagyágyúra, Takács Lajosra (Olimpia) váltott.
Na de ez mind lényegtelen is, az én szempontomból csak az a fontos, hogy a Laci!-ban (valószínűleg a Karácsony időszakban) átléptem egy huszonsok éve tartó belső határon. Kézzel vágott tatárt ettem ugyanis. Én, aki a legmerészebb időszakában is korábban csak medium well-re kérte a husit. Szépen, apró kockákra vágott, teljesen nyers (annak látszódó és érződő) húst falatoztam. És az olyan éteri volt... egyszerűen tökéletes. A fűszerezése, az állaga, a mennyisége, hogy nem szerencsétlen vajat kínáltak hozzá, hanem házi mayo-t. Remek volt, na. Nem is adtam belőle senkinek. Még az étlapon van. Menjetek el és egyetek.
Az étterem egész stílusa egyébként ötös. Négyen voltunk, mindig mindent egyszerre szolgáltak fel, ha kellett, akkor négyen - apróság, de fontosság. Érezhetően nem minden felszolgáló volt "hivatásos", vagy megfelelően képzett, de a felmerülő kérdésekre mindig megkaptuk a választ az illetékes hozzáértőktől. Az én királyrákos főételem nem ütött akkorát, mint egy másik szintén marhás választás. Egy finomkodás nélkül odarakott, tisztességes hús, a rib-eye. Szerintem tudják mit vár, aki 6.500 Ft-ért rib-eye-t kér - semmi arisztokratikus gondolkodást.
Plusz egy pont jár a bor-ajánlás mikéntjéért is. A sommelier az ajánláshoz előhozza a borlapot is. Az árakkal. Hogy ne kelljen kínlódva megkérdezni. Vagy aztán nem érteni. Természetesen mindezt úgy teszi, hogy nem azt érzed, hogy nem nézi ki belőled, szerencsétlenből, hogy ne ajánlhatna bármit, hanem hogy a történet végén semmiképp nem érezd magad paliravéve vagy lehúzva. Köszi, Laci.
Utolsó kommentek