Egy állásponton voltunk a baráti körömben a Kistücsök-ügyet illetően, vagyis hogy nem az igazi. Én eddig egyik oldalra sem tudtam billenteni a mérleget, mert amikor körülöttem mindenki kiábrándítót evett, én valahogy akkor is jól laktam. Mondjuk ez nagyrészt köszönhető volt a nem pincér-létre teremtett pincérünknek, aki nem szólt, hogy a saláta, amit a főételemhez választottam, az nem éppen kísérő fogás, ellenben egy nagy rakat, önmagában is helytálló főfogásnak felel meg, ami egy előétel után és egy korrekt főétel mellé azért tán sok lehet. Kifizetettem érte a részemet, nem éppen boldogan, de hát a célt végülis teljesítettem: éhen nem maradtam.
Következő alkalommal azért rezgett a léc, hogy ezt a szintet tudom-e hozni. Csak annak köszönhettem, hogy nem kellett éhhalállal elhantolni a parti lángos büfé mellett, hogy az előételek valami egészen elképesztően nagy adagok voltak és gyakorlatilag már ott jól laktunk, így nem okozott nagyobb traumát, hogy a főételemet elfelejtették. Hát igen, bár az egész ország virágba borult tiszteletemre, mert a születésem napját ültük, tőlük külön odafigyelést (az áprilisban egyébként tök üres helyen), nem kaptunk, hiába jeleztük azt az asztalfoglaláskor. De még olyan alapszintűt sem. Pedig pont ettől lesz valami jobb a jónál. A Rosinantéban - ami az örök vesszőparipám - ennek pontosan az ellenkezőjét tapasztaltuk körülbelül egy hónappal ez előtt az eset előtt. És ha valahol kedvesek, szolgálatkészek és figyelmesek, ott a botladozás is csak bájos ügyetlenségnek tűnik. Még örül is a magyar ember, hogy lám lám, ők sem tökéletesek, de így legalább nem hoznak zavarba, és ezért jó itt nekem.
Na mindegy, gondoltam, amíg kirántják az én husimat is így második nekifutásból, addig levámolom a mellettem ülő kosztját, a ropogósnak ígért csülköt. De azt meg sajnos vissza kellett küldjük, mert nem hogy ropogós nem volt, de még nyunnyugós is alig. Megjött az utókezelt csülök - ropogott és így már remek lett. Ha ilyet is tudnak, akkor miféle igénytelenség és nemtörődömség tetette asztalra velük az optimálisnál 5 perccel előbb a vendég elé? Ha nem írja oda, hogy ropogós, akkor az egyszeri malacra vágyó szomorúan néz egy nagyot, majd kihámozza a bőréből az állatot és a szlavétájába elcsomagolja az ehetetlen részeket, hogy a kutya végül azért örüljön otthon. De ha odaírja, hogy ropogós, akkor jogos a kedves vendég felvont szemöldöke, de legalább a szájíze is mindenkinek rossz lesz, mert visszaküldeni valamit az étteremben a mindannyian tudjuk, hogy kockázatos vállalkozás. Nem ragozom - a Kádár-korban nevelkedett emberek vízióját a konyhai munkamorálról. Na mindegy. Aztán megjött az én főételem is, amiről a legrövidebben így tudnék nyilatkozni: tökéletes volt. Erről már írtam is korábban.
Ezeken kívül csak felejthető élményeim voltak velük: a villányi SVÉT-en produkált töltött káposztájuk semekkorát nem szólt, az ingyen osztogatott halkrémből (talán harcsa?) pedig köszöntem nem kértem, mert ami egy ilyen közegben ingyen van, az az én sznobériámnak gyanús. Na de a legutóbbi (f)élményemet nem felejtem el egy darabig, az biztos. Azért írom, hogy fél élmény, mert nem jutottunk be. Főszezon volt, hétvége ez tény. De ezért mentünk oda időben, hogy ugyan mondják már meg, mikor lesz 4 főre hely, addig mi elütjük az időt, csak mivel biciklivel érkeztünk (jelentem, az entrénk előtt azért rendesen kipucolkodtunk), nem tudtuk kiszámolni pontosan, hogy mikor landolunk - hát javasoljanak nekünk egy alkalmas időpontot az elkövetkezendő 2-3 órán belül. De nem akaródzott nekik. Lehetetlenség lett volna megoldaniuk a helyen, ahol láthatólag éppen akkor csak kint legalább 4 szabad asztal volt, falhoz tolt székek, egyebek. Persze, nyilván oda bármelyik pillanatban megérkezhetnek a jogos foglalók. Majd melegváltásban akik fizetnek, azok helyére is és így tovább.
Na mindegy, ahol nem látják szívesen az embert, oda nem megy szívesen az ember. Ha nem látnak szívesen valahol bicikliseket, akkor ne tegyenek ki bringatárolót. Tegyék ki, mint Füreden a Bergmannban a Bergmann bácsi, hogy papucsba', görkorival vagy izzadt homlokkal ne gyere be bazmeg. Ott aztán félreértés nem esik. Én csak annyit szerettem volna mondani, hogy a vendéglátás nem csak a konyháról szól, hanem mindenről, ami történik veled, ha belépsz egy étterembe. Hogy miért (szolgáltatás, minőség, ötlet, kivitelezés, élmény faktor, időzítés, sok egyéb), mennyit (ár/érték arányban) és milyen hangulatban (elégedett, semleges, vagy kiakadt csível) fizetsz. És szerintem pontosan az ilyen esetekre fenn kéne tartani néhány szabad asztalt a beesőknek. Ha elesik a hely egy telefonon leadott biztos foglalástól, akkor is. De leginkább egy jó vendéglátónak mindent meg kell tudni oldani. Mindent. A telefonos jöhet máskor, de aki már ott van és elküldöd, az nem megy máskor. Mert rátarti.
Utolsó kommentek