Néha rettenetesen kiszúrok magammal és elfelejtek otthonra tejet venni. Mivel gyakorlatilag függő vagyok és egy literrel iszom meg egy nap, ez tényleg teljes botrányt tud okozni. És mivel reggeli tejeskávé-függő is vagyok, így aztán duplán. Az éhgyomorra feketézés hosszútávon gyomor gyilok, szóval az nem opció, ahogy kora reggel enni sem, mert szinte mindig edzéssel indul a nap, utána lehet csak tápolni.
Az én gyomrommal viszont nem lehet beszélgetni vagy kompromisszumokat kötni, szóval: ami jár, az jár - vagyis ébredés után egy percen belül kávé tejjel. Na de ha nincs tej, akkor megáll az élet. Majd kétségbeesés, hiszti vagy gyász következik attól függően, hogy melyik nőci énem kelt fel aznap reggel. Ha összeszorított foggal mégis le akarom gyűrni ezt a problémát, és nem a sírva ágynak esést választom, hanem az edzést, akkor lemegyek a sarokra a kisbüdösbe és instant élményt vásárolok: dobozos tejeskávét. Sok a nehéz reggel, sok a tapasztalat.
Se haszna, se eredménye nincs egyiknek se, élvezeti értéke is csak némelyiknek, de a tudat a lényeg: a reggeli rutin kvázi megtörtént, indulhat a nap. Általánosságban elmondható ezekről a löttyökről, hogy van valami furcsa viszkozitásuk. Mert hogy egy kávéból és tejből készült termékben ugyan mi adja a sűrűséget? Hát gondolom, a műanyag (az összetevők között ezeket találtam: karragén, guar gumi, guarmagliszt, stb.). Emelkedjünk is felül ezen. Mindegyik márkából igyekszem a legtöbb koffeinnel készítettet választani, és ha lenne, mindegyikből a lightot keresném, de nincs.
A legrosszabb íze egyértelműen az igen nagy fantáziával elnevezett Parmalat terméknek van, a Caffélatte Cappuccino-nak. Az olyan, mint régen a suliban a hányingert keltő tejeskávé volt, ami már kihűlt, de a tetején már elszíneződött bőrke még emlékeztet arra, hogy ez valaha buggyantott volt. Ebben a guar szörnyűségeken kívül aroma van meg aroma, de nem is árulnak a csehek zsákbamacskát, mert azt mondja a sillabusz: "kávé ízű ital".
A második legrosszabb a gusztusos és kissé sem praktikus csomagolású Landessa termék, mely a kipróbált cuccok közül a legsűrűbb érzetet kelti, azonban a második legfoshígabb ízzel büszkélkedhet. Valószínűleg a guarliszt a hibás mindezekért, de hát mit várnánk az osztrákoktól.
Aztán következik a német Hochwald Eiskafee, ami cselesen "Typisch nach italienischer Art" - amit nehezen lehet éreztetni magyarul (eredeti olasz recept szerint vs. eredeti, olasz recept után), a lényeg az, hogy egy ügyes átverés az egész. Jó lenne tudni, hogy melyik digó receptet vették alapul, amikor a következő összetevőkből megalkották a jegeskávét: tej, víz, koffeinmentes kávékivonat, kávékivonat, só. Ráadásul fél liternyi cukor overdose az egész, nyilván azért ez az egyetlen, amin nem tüntetik fel a kalóriatáblázatot ill. az összetevők arányát.
Nálam megkapta az ezüstöt a Milli szívókás jegeskávéja. Vagy azért, mert már megszoktam, hogy milyen kitűnő (általában csak ilyet lehet kapni a kisbüdösben), vagy mert ebben van a legtöbb cukor a kinyomozhatók közül. Itt a származási országot nem tudjuk, de tegyük fel, hogy boldog magyar gazdák által fütyürészve simogatott Riskák örömteli múgatásának dallamára került bele a tejesbödönbe a nedű. Ez tényleg nem több, nem kevesebb, mint amit az ember elvár egy vezetés közben kiszürcsölt reggeli jeges-tejeskávétól az ember.
És végül következzen a nyertes, a Nöm gyártmányú, melyet állításuk szerint arabica kávéból főznek friss tejjel az Alpokban, de legalább a lehető legkevesebb cukrot adják hozzá, a lehető legtöbb koffeinnel. Bár ezen kívül csak a Milliről és a Parmalatról lehet tudni, hogy mennyi benne a pörgető... A Nöm egyébként joghurtban is jó és remek szóvicceket lehet vele csinálni, amikor bevásárlólistát írat az ember (Nöm joghurt kell - Hát mi? - Hát Nöm joghurt). Bocs.
Utolsó kommentek