A bodza sokkal több, mint a megosztó bodzaszörp, amit vagy imádsz vagy ki nem állhatod, illetve a nehezen szerethető bogyólé, ami viszont hú de egészséges. Sőt, a bizarr bundázott bodzavirágnál meg palacsintaszerű kreációknál is sokkal jobbakat ki lehet belőle hozni, persze csak annak, aki nem a "ki nem állhatom" kategóriába tartozik.
Szörpben nálam, ha nem házi és mézes, akkor az IKEA-féle Saft Fläder a nyerő, de a szopókás Dryck Fläder változat is eléggé bejön. Figyelemre méltó ötlet a drága Borbás Marcsi-féle akácvirágos limonádé is egyébként.
Magamat meghazudtolva bodza-ügyben idén még időben ébredtem és a nagy esőzések előtt szedtem belőle jó sokat. Az eső ugyanis kimossa a lényeget, az édeskés virágport (már mint még a virágos formából, a bogyóval majd ha eljött az ideje, akkor kísérletezem), és akkor lehet nézni, hogy pedig milyen kedves ötletnek tűnt ez a bodza-project, aztán meg nem úgy lett.
Szóval szörpön kívül háromféle kaját csináltam belőle. Bodzás zabkását reggelire, bodzás tejberizst uzsira és bodzás túrógombócot vacsira. Idén több bodzát így azt hiszem, nem eszem. Bodzás recept fronton egyébként az egyeduralkodó nálam még mindig a 2012-es Gourmet-n kóstolt Rosinante-féle bodza-krémleves epres kecskesajt mignonnal, ott szerencsére amúgy is középpontban volt a bodza, de ez a leves volt az, ami nálam torony magasan nyert. Szinte mindig a Rosinante nyer, ha valahol megjelennek, de erről később. Az a remekmű olyan volt, hogy a séfbe, Gál Zsoltba azóta is szerelmes vagyok. Nem csak azért, mert őrülten tehetségesnek tartom, hanem mert szuperszexinek is. Megyek is majd az árvíz utáni romeltakarításra hozzájuk és beszállok a szüszifoszi munkába, amit ilyenkor végezni lehet.
Szóval. A bodzafejeket az előbb említett okból nem mostam meg, hanem a világvégén szedtem, ahol talán nincs annyi ólom meg savas eső, vagy ha van, hát így jártam. A bogarakat mindenesetre elég jó hibaszázalékkal lepöckölgettem, majd a kis virágokat lehámoztam a zöld szárakról és citromleves, citromhéjas, mézes vízbe áztattam egy napra. A citrom fontos, mert ez a cucc is megbarnul, ha bénázol. Az edényt lefedtem és hűvös helyre tettem, néha gyönyörködve benne és megillatolva az esszenciát át is kevergettem. Ez az alapvetés, amiből mindhárom esetben kiindultam. Az összetevők mennyisége a leszedett bodza mennyiségétől és a távlati tervektől függ. A lényeg, hogy a víz teljesen ellepje a bodzafejeket, sőt. Ha a kis renitens bodzák nem úsznának fel a tetejére, akkor azt mondanám, hogy ha a bodzák az edényben x-ig érnek, akkor a vizet 2x-ig kell tölteni. Nem tudom értelmesebben.
A zabkásába egy főre 4-5 evőkanálnyit raktam aztán a virágokból, és kétszer ennyit a vízből, majd még egy kis tejjel összeforraltam és friss epret dobtam bele. Mennyei volt. A virágokat ugyan harapdálja az ember, de kit érdekel.
A tejberizs majdnem hasonlóan készült, csak nem egy perc alatt, hanem 50. Na jó, azért egy picit bonyolultabb volt. A rizst puhára főztem fele sima vízzel, fele bodzás szmötyivel, raktam bele kikapart vaníliát is. Vigyázat, nem szabad tejben főzni, mert azt összekapja a citrom, és lehet csodálkozni, hogy szó szerint, mi a túró ez? Ha szép puhára főtt a rizs, akkor felvert tejszínt lehet hozzákeverni, és ha szükséges, mézzel, bodzával, vagy ami hiányzik belőle, azzal ízesíteni. Egy kis citromfű dísznek, vagy hozzárágicsálva még megbolondíthatja.
A túrógombóc túrójába pedig virágot tettem, a tejfölt csupán a bodzás citromos lével kevertem el, slussz poénként, a gombócok belsejébe egy szem epret tömtem. Jáááj.
Jövőre meg tuti, hogy bodzás fagyival, panna cottával, Crème brûlée-vel kísérletezem.
Utolsó kommentek